Kirké

Anarchofeminizmus és divatkritika
Anarchofeminizmus és divatkritika
This is a platform for User Generated Content. G/O Media assumes no liability for content posted by Kinja users to this platform.

Michel Houellebecq - Behódolás

Melyben mindenféle előzményektől eltekintve mesélem, hogy milyen élmény volt ezt a regényt kézbe venni.

Illustration for article titled Michel Houellebecq - Behódolás
Advertisement

A felszínről indulok: a könyv kötése kellemesen világoszöld színű (kiválónak ígérkezik például virágcserép-alátétnek). Ez meg állítólag egy szép borító.

Mielőtt elolvastam a regényt, azt éreztem, hogy ez minden, csak nem szép. Fogjunk kettőt a vizuális kultúránk legtúlhasználtabb ikonjai közül (La Joconde; nikábot viselő nő), ágyazzuk őket egymásba, és nézzük meg, mi lesz. Lesz valamink, ami továbbra is unalmas, de most már, nélkülözve mindenféle finomságot, sőt, eléggé agresszíven, mondani is akar valami extrát. Mutatni valamit, egy kontrasztról, aminek sokkolóan kellene hatnia.

Advertisement

Ugyanakkor, végigérve, azt hiszem, sejtem hogyan keletkezhetett ez a kép.


A főhős természetesen egy férfi (François). Európai (konkrétan francia) fehér, heteroszexuális, középosztálybeli, ép testű, blablabla (egek, milyen rettentően unalmas már ez a felsorolás is, nemhogy az ilyen emberekre fixálódva elmesélt történetek). A cselekmény központi szála pedig egy iszlám ízesítésű, erősen retrográdnak látszó (politikai-gazdasági-társadalmi) átrendeződés.

Advertisement

François egyetemi kutató. Ehhez kapcsolódva, az iszlám hatalomátvétel okán, lehet például aggódnunk a nők oktatásáért és munkavállalásáért (SPOILER!!! az új rendszerben nők durván korlátozva vannak: csak bizonyos szakokon tanulhatnak, és egyáltalán nem oktathatnak a szaúdi kézbe került Sorbonne-on). Bőven azelőtt, hogy mindez bekövetkezne, egyértelműen kirajzolódik, hogy F. bárhová fókuszáljon is egyeteme ranglétráján a “diáklányoktól” a tanár kollégákon át a rektorig bezárólag, biztos, hogy amit észlel az illető nőből, az az adott szereplő szexualitásának, külső vonzerejének vagy épp ezek hiányának kérdésén szűrődik át. De pontosan ugyanez lesz érvényes a későbbiekben a random járókelőkre meg a többtízezres tömeget megmozgató pártvezérekre is: az iszlám fordulat legérdekfeszítőbb aspektusa a közterületről eltűnő miniszoknyaviselés; a Le Pen-féle politizálásé meg az, hogy Marine megjelenése mintha egyre jobban emlékeztetne Angeláéra.

Szóval, adott egy férfi, aki akármelyik kötelezően választható dresszkódot és hagyományos viseletre vonatkozó szokásrendszert megszégyenítő következetességgel viszonyul a nőkhöz. Viszonyulása pedig nem több mint jóféle, otthonos érzetű szexizmus. Ha ezt összeteszem azzal a fajta ateista, európai kultúrába mélyre ágyazott, szikla merevségű hímsovinizmussal, amit F. képvisel, nem sok marad állva a humanista, demokratikus (satöbbi) értékek iránti aggódásból.

Advertisement

Főszereplőnknek nincsenek emberinek nevezhető kapcsolatai nőkkel. A történet kezdetén ugyan előfordul egy aktuális barátnő (22 éves, vagyis feleannyi, mint emberünk; nincsenek szavaim rá, hogy ez a felállás mennyire taszítóan patriarchális), de mivel ő zsidó, családjával együtt menekülnie kell az iszlámba áttolódó Franciaországból - így történik, hogy kiderül, F-nek belőle is leginkább a “kerek kis feneke” hiányzik. François emellett rendszeresen prostitúcióban lévő nők szolgálatkészségét vásárolja meg (“megbeszéltem egy találkozót az egyik escort lánnyal”), és nyomban “szerelemről” kezd fantáziálni, amikor az egyik ilyen kiszolgálás az átlagosnál jobban sikerül. Amikor egy-egy (jellemzően idősebb) nőhöz nagyritkán nem a szexualitásán keresztül viszonyul, akkor is kizárólag a férfiak feleségeit/özvegyeit/cselédjeit látja bennük.

Röviden: az a fajta férfi, aki a saját faszának több autonómiát és személyiséget tulajdonít, mint az életében felbukkanó bármelyik nőnek.

Advertisement

Ami klassz, mert tényleg az az igazi, amikor az ilyenféle férfiak kezdenek el aggódni, hogy micsoda földi pokol köszönt majd be, ha valaki átveszi az irányítást, és módszeresen felszámolja az egyenlőségesdit. Végtére is, egyenlőség még mutatóba se volt soha - és így villámsebesen egyértelművé válik, hogy nem annyira a vallásosságtól vagy az archaikusan rögzült berendezkedéstől vagy a szokatlantól félnek, épp csak a privilégiumok újraosztásától.

François olyan férfi, aki zsigeri szinten érzi, hogy a nőknek az kell, hogy a legnagyobb örömet okozza az életben, ha az őket birtokló férfiaknak alárendelődhetnek. Egy ilyen módon előkészített észjáráshoz nyúlva, (még azzal együtt is, hogy amúgy végtelenül cinikus és a világon mindenből kiábrándult) nem különösebben komplikált meggyőzni őt arról, hogy neki is fantasztikus élmény lesz, ha valaki hatalmas előtt mélyre hajthatja a fejét.

Advertisement

Ugyanakkor, a regény számottevő férfi figuráiról, méghozzá a fiataltól a nyugdíjas korúig egytől-egyig mindről, nyomban felfeslik az összes gátlás, amint világossá válik, hogy milyen zavartalan nyugdíjas életet vagy mekkora fizetést és hány kora-húszas lefátyolozott diáklányfeleséget kaphatnak, amennyiben alkalmazkodnak az új rezsimhez. És ami a gyönyörű, hogy miután a nők immár formálisan is és totálisan ki lettek szorítva mindenféle szellemi és döntéshozói tevékenységből, a maradékkal persze már könnyű elhitetni, hogy a férfiak előtérbe helyezése, az “visszatérés a patriarchátushoz”. Pedig nem: megszólalásig ugyanarról a férfiasság-felfogásról van szó, mint amit a levegővel szívhatnak magukba az európai hímek (és teljesen lényegtelen, hogy épp intelligens tervezésnek, neofasizmusnak, szociáldarwinizmusnak, megalomániának vagy épp natúr, fűszerezetlen nőgyűlöletnek mutatkozik ez a gondolatiság).

Ne nevettessük ki magunkat annak a hajtogatásával, hogy egy ilyen átrendeződés elsősorban az iszlámról árulna el valamit.

Advertisement

Ismerős nőalak, lecserélve egy másik, máshogyan egzoticizált, idegenebb nőalakra, de a szervezőelv ugyanúgy a férfi tekintet marad. Ezt talán képes visszaadni a borító.

Advertisement

Rendben, lehet, hogy el van találva. A szépet viszont még mindig túlzásnak érzem.

PS: Elképzelhető, hogy furának hat kizárólag erre ráfeszülni, hogy a regény elsőszámú karaktere hogyan bánik a nőkkel… De egyrészt a férfiakhoz való kapcsolódása is pont ilyen kiszámítható (ők az izgalmasak, nekik érdemes találgatni a motivációikat, őrájuk lehet odafigyelni és őket lehet csodálni vagy épp irigyelni), másrészt meg, a mű érthető okokból, de szinte semmit nem mesél arról, hogy mi az, amit a közhelyeken túl gondolni lehetne az iszlám európai térnyeréséről (bármit is jelentsen ez). Úgyhogy, szerintem ne a Behódolással töltsétek az időtöket; egy felnőtt adag rakott krumpli is tud kábé ugyanennyi újdonsággal szolgálni.

Share This Story

Get our newsletter