Kirké

Anarchofeminizmus és divatkritika
Anarchofeminizmus és divatkritika

A Budapest Pride nyári fesztiválhetének megnyitója a bátor és következetes ellenzéki hangoké volt, a tíznapos programsorozatot pedig valószínűleg az év egyik leglátványosabb emberi jogi rendezvénye fogja zárni. A kettő közötti pár extrazsúfolt napban sikerült megnyernünk Milanovich Dominikát, a Pride sajtószóvivőjét, hogy meséljen felvonulásról, a Szivárvány Misszió Alapítvány szervezeti kultúrájáról és a hazai LMBTQ aktivizmus sajátosságairól.

Illustration for article titled Büszkén Budapesten
Advertisement

Eszter: Hogyan jutott el oda az itthoni LMBTQ [leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer] közösség, hogy fel kell vonulni? Mennyi idő előzte ezt meg és kábé hány embernek a szerveződése?

Domi: Hát amit én tudok erről, olyan LMBTQ aktivistáktól, akik egyébként magukat még közel sem nevezték így abban az időben, hanem inkább meleg aktivistáknak, az az, hogy 1993-ban volt az első Pink Piknik, ami már a fesztiválnak volt egyfajta “elő-rendezvénye”, és aztán 1997-ben került sor az első felvonulásra (ugye itt évben kicsi elcsúszások vannak…). És azt mesélték az akkoriak, akik akkor szervezők voltak, hogy nagyon nagy lendületet kaptak a rendszerváltás után, és világszerte már vettek részt addigra talán egy-ketten Pride eseményeken, meg tudták, hogy ilyen van, és elhatározták, hogy itt Magyarországon is kellene csinálni egy ilyet. És egymással fogadásokat kötöttek, hogy mennyien fognak körülbelül eljönni, hogy egy huszan-harmincan...Talán ez a harminc volt a legvadabb tipp, vagy negyven, de mindenképpen ötven alatt. És amikor elkezdődött a felvonulás, akkor nagyon nagy meglepetéssel és jó érzéssel tapasztalták azt, hogy 150-200 ember ott volt.

Advertisement

E: Újságban hirdették meg, vagy hogy működött ez?

D: Hát azt, hogy hol hirdették meg, nem tudom. Én azt gondolnám, hogy nem az újságban, inkább csak - idézőjelben van a csak - a közösségeiken belül.

Advertisement

E: Informális csatornákon.

D: Igen. Ezt mesélték, például Láner Laci, aki a Mások újságot szerkesztette annó, hogy ők például újságot is úgy írtak, hogy a lakásukban volt, ha jól emlékszem, a szerkesztőség, és volt olyan idő, hogy vezetékes telefon sem volt a lakásban, (nem volt akkor még nyilván internet meg ilyesmik), tehát effektíve információt nagyon nehéz volt beszerezni abban az időben… Ez nyilván most hatalmas változás…

Advertisement

És ott voltak a felvonulás napján, 150-200 emberrel, nagyon boldogan, nagyon elégedetten, és elindultak. És akkor mondták, hogy ez közben is nagyon spontán módon alakult, hogy nem készültünk ilyenekkel, hogy miket skandáljunk, hanem ott valaki a menet elején kitalálta, hogy gyerekek, akkor üvöltsük azt, hogy “buzik vagyunk, büszkék vagyunk!”, és akkor elkezdték ezt kiabálni. És amit még tudok róla, hogy, ugye, elég gyors tempóban mentek… ezt már biztos hallottad, azóta legendává vált.

E: Igen, meg láttam felvételeket róla…

Illustration for article titled Büszkén Budapesten
Advertisement

D: Igen… És ugye akkor ezt a Magyar Narancsban írta meg talán…

E: Igen, Artner Sissó, jaja.

D: Igen, hogy a “futóhomok”…

És ott volt az első ellentüntető is, igaz? A “buzi go home” táblával… Nem tudom, hogy abban az évben volt, vagy a rákövetkező évben. Állt egy fickó - egyetlenegy ellentüntető - és csak ennyi volt ráírva a táblára, hogy “buzi go home”. És ő aztán évek múlva bocsánatot kért ezért a tettéért. Akkor itt tartottunk… Egyébként ez vicces, mert ezt a “buzi go home”-ot, ezt mi is átvettük, és egy-egy hosszú meeting után mindig mondjuk egymásnak, hogy na most már buzi go home!

Advertisement

E: Jó, ez nagyon-nagyon cuki!

Még mindig a felvonulással kapcsolatban: szerinted van annak jelentősége, hogy konkrétan kik azok, akik láthatóvá válnak a felvonuláskor?

Advertisement

D: Mit értesz ezen, hogy a média kiket tesz láthatóvá?

E: Nem, hanem, hogy akik elmennek felvonulni, azok heterók vagy LMBTQ arcok-e, és, hogy ezen a csoporton belül kik? Nem, a médiareprezentáció talán amiatt kevésbé érdekes, hogy azzal kapcsolatban mindannyian érezzük, hogy eléggé torz…

Advertisement

D: Igen.

Hát egyrészt az egy pozitív fejlemény, hogy a heteroszexuális cisznemű emberek azért kifejezik a támogatásukat meg ott vannak. Nyilván, hogyha a felvonulás nem biztonságos, és ezért az LMBTQ emberek maguk elmaradoznak a felvonulásról, az nagyon nagy probléma.

Advertisement

Úgyhogy idén minden eddiginél komolyabb egyeztetések mennek a rendőrséggel. 25 fős, jogászokból álló videós csapat készül, - ugye nagyon sokszor azért nem indulnak eljárások gyűlölet-bűncselekmények kapcsán, mert ezek nincsenek rögzítve - hogy a dokumentációk meglegyenek. Meg nagyon sok menetkísérő önkéntessel is készülünk. Tehát ami a felvonulás belső rendjét illeti, tényleg minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Ezen kívül még két törekvés volt idén, ami tavalyhoz képest új, és amit igyekeztünk megvalósítani. Az egyik, egy kicsit Stonewall kapcsán is, meg ahonnan ez az egész jön, mondjuk a transzvesztita előadókat vagy drag queeneket jobban vissza tudjuk hozni a fesztivál programjaiba, meg a felvonulásra is jobban tudjuk invitálni őket. Több programunk is, a Dívák éjszakája buli, Őrült nők ketrece, a Fürjes Vikinek a fotókiállítása is ezt hivatott segíteni.

Advertisement

És a harmadik dolog pedig az, hogy idén csoportokban igyekszünk megoldani a felvonulást, legalábbis a felvonulóknak egy részét. Úgyhogy meghirdettük azt, hogy csoportoknak lehet jönni. Így különböző szempontok mentén emberek láthatóbbá tudnak válni. Tehát mondjuk már jelentkezett három vagy négy vidéki LMBTQ szervezet - Pécsről, Debrecenből, Miskolcról meg azt hiszem, Győrből is - és akkor mondjuk az láthatóvá válik, hogy ők ezekből a városokból jöttek, és ez nagyon fontos. Vagy különböző civil szervezetek is csatlakoztak ehhez, de vonulni fognak LMBTQ emberek családtagjai is, szintén látható módon… Merthogy őnekik egy részük természetesen tavaly is meg tavaly előtt is itt volt, csak pont amit említesz, a láthatóságuk, az ilyen szempontból nem valósult meg. Úgyhogy ezt próbáltuk idén elérni. És reméljük, hogy egyre több ilyen csoport lesz. Tanárok is jönnek, úgy tudom… Szóval, ez tökjó.

E: Hú, nagyon kíváncsi vagyok már rá, hogy ez hogy fog sikerülni!

Vannak az LMBTQ közösségen belül is - meg máshol is, de az kevésbé releváns - olyan hangok, akik azt mondják, hogy a láthatóság, az önmagában fontos lenne, de a felvonulás, az nem annyira jó. Találkoztok azzal a jelenséggel, hogy az év egyéb részeiben a programjaitokat valaki aktívan támogatja, akár munkával, akár pénzzel, akár bíztatással, bárhogyan részt vesz a munkában, de a felvonulással szemben nagyon kritikus. Ilyesmi előfordul?

Advertisement

D: Azt mindenképpen tudom, igen, hogy maga a felvonulás kicsit megosztó eszköz, néha még közösségen belül is.

Hát, biztos, hogy van ilyen is… énnekem annyira konkrét tudomásom nincs erről.

Természetesen vannak olyanok, akik LMBTQ kulturális rendezvényeken szívesen részt vesznek, de felvonuláson nem… De azért a BP Pride-nak a neve eléggé összefonódik a felvonulással. Inkább az szokott problémát jelenteni, hogy azt kommunikáljuk, hogy a BP Pride, az nemcsak a felvonulás, meg nemcsak a felvonulásról szól, hanem egy tíznapos kulturális rendezvény tartozik hozzá, legalábbis, ami a nyári programsorozatot illeti...

Advertisement

De persze nagyon jó lenne az, hogyha egyre több, vagy akár minden LMBTQ ember, vagy sokan úgy éreznék, hogy a felvonulás, meg a kiállás, az fontos. És, hogy nem magamutogatás ez.

Hogy provokációnak… nyilván annak tekinthető, abban az értelemben, hogy figyelemfelhívás társadalmi egyenlőtlenségekre. De ez most nagyon érdekes... a provokáció körüli diskurzusok, amik idén nagyon kicsúcsosodtak… És ebben az a legnagyobb probléma, hogy azt az illúziót teremti meg, hogy ha az ember nem provokál, vagy csöndben marad, meghúzódik, akkor neki majd jó lesz. Majd nem éri bántalmazás, nem éri diszkrimináció. Meg akkor jobban el fogják mások fogadni. De ezek a bántalmazások, támadások, a diszkrimináció - ezek nem az LMBTQ emberek miatt vagy az ő viselkedésük miatt vannak, hanem a homofóbia meg a transzfóbia miatt. És ez nagyon nagy különbség.

Advertisement

E: Igen. Igazából azért tettem föl ezt a kérdést, mert… szóval egy kicsit visszásnak érzem ezt az érvelést, ami újból és újból előjön (és itt viszont főleg a közerkölcsöt féltő, de közben magukat rendkívül toleránsnak tartó heterók irányába nézek), hogy nem kéne provokálni, hogy ez a felvonulás túlságosan provokatív, túlságosan, nem is tudom, dekadens…?

D: Polgárpukkasztó meg közszeméremsértő…

E: Igen… közben meg sosem az a folytatás, sosem az a második tagmondat, hogy de én nagyon támogatom mondjuk azt, hogy felvilágosító irodalmat adjunk ki, vagy, hogy legyenek iskolai ismeretterjesztő programok vagy színházi előadások vagy akármi… Hanem általában itt vége van ennek a mondatnak…

Advertisement

D: Itt megáll a történet, igen, igen.

Meg hát, az orbánviktori beszéd is, ha megfigyeled, nagyon jól össze volt rakva. Tehát a közösségben lévő érzékeny pontokat, azokat nagyon jól eltalálta. És pont ez, hogy gyerekek, ez addig marad egy békés, nyugodt, egyensúlyi állapot, amíg ti nem ugráltok sokat. És, ha sokat ugráltok, ha sokan ott vagytok a felvonuláson, ha túl erős a hangotok, akkor itt baj lesz, itt retorzió lesz, meg nem tudom még mi…

Advertisement

E: Igen, és a békés, nyugodt állapot, az meg leginkább azoknak békés, nyugodt állapot, akik a másik oldalán vannak.

D: Az egy eszméletlen irrealitás ma Magyarországon, persze.

E: Ha már a biztonságnál vagyunk, a felvonulás - azon túl, hogy tudunk arról, hogy minden évben vannak fizikai agresszióval is nyomatékosított megfélemlítési akciók - más szempontokból biztonságos? Olyan történeteitek vannak, hogy valakit lefilmezett a tévé, vagy az Index, és ebből neki valami problémája lett, maga a láthatóvá válás miatt? Vagy pedig konkrétan az erőszakos-verekedős emberek azok, akik a biztonsági problémát jelentik?

Advertisement

D: Hát ez is azért két részből áll, mert nagyon fontos hangsúlyozni, hogy nem kell konkrét fizikai támadásnak történnie ahhoz, hogy már bűncselekményekről beszéljünk… Van nagyon sok kategória, garázdaság stb., amik jogilag szankcionálhatók meg bűncselekmények.

A másik része meg: én olyanról nem tudok, hogy valaki mondjuk a felvonuláson médiába bekerült volna, és ebből problémája lett. Illetve Andrea esete egy spécibb eset, de ott azért nem egyszerűen annyi történt, hogy a helyszínen volt.

Advertisement

De a saját magam példáján is el tudom mondani, bár nem tudom, hogy ez jó példa-e, hogy az én arcom is elég sokat pörög a sajtóban, és engem még, lekopogom, nem ért semmi ilyesmi. Voltak egy-ketten, akik az utcán megismertek, de az valamiért eddig mind pozitív.

Illustration for article titled Büszkén Budapesten
Advertisement

E: De amikor te ezt elvállaltad, hogy te sajtószóvivő leszel, akkor ezt azért mérlegelted előtte, nem?

D: Ez egy nagyon izgalmas és kicsit váratlan helyzet is volt… Őőő, igen, valamennyire. Meg én Győrből jövök, és a szüleim meg a családom előtt már előbújtam abban az időben, 2 évvel ezelőtt, de mondjuk nem mindenkinek, nem tudta ezt annyi ember… És emlékszem, hogy pont az anyukámban, benne azért volt egy félelem meg aggodalom, hogy akkor mi lesz e kapcsán, mert azért megkérdeztem őket - nyilván őket is érinti -, és emlékszem, hogy kérdeztem tőle, hogy “Miért anya, most azt mondanád, hogy ne vállaljam el?” És mondta, hogy “Jaj, tudod, hogy úgyse mondanám azt, és tudom, hogy úgyis el fogod vállalni, és tudod, hogy büszke vagyok rád”, szóval, ezeket azért lefutottuk... Legalább egy-két előbújást az embernek ez megspórol… Már ha ez egy tudatosan vállalt szereplés, persze.

Advertisement

E: Nálatok a szervezők járnak más országok Pride-jaira felvonulni? Szoktatok átvenni külföldi mintákat, például speciálisan szlogeneket? Mert az nyilvánvaló, szóhasználatot egy csomó országban átvesznek, de a kicsit specifikusabb dolgokkal mi a helyzet?

D: Szervezett formában nem járunk Pride-okra. Az persze előfordul, hogy egy-egy szervezőnk nyáron eljut ide-oda… Sajnos a másikra még nem volt precedens, hogy együtt felkerekedünk és elmegyünk. Lehet, hogy egyébként tökjó lenne. Most, hogy Szilvi volt az Egyesült Államokban közösségszervező ösztöndíjjal, voltak a résztvevők egy-két Pride-on, meg ő elég sok mindent tanult ott, azokat szépen építjük be most már a csoportnak a munkájába, például a demonstrációs technikákat, amit ő megismert… Ezek mindig izgalmasak, lehet ellesni egy-két dolgot.

Advertisement

E: És például a “a szerelem emberi jog” szlogenről mit gondolsz?

D: Hát azt, hogy egyrészt nagyon nem transz-inkluzív. Fontos, hogy kerülni szoktuk azokat a szlogeneket, amik nagyon a szerelemre meg a szeretetre viszik rá ezt a történetet… Merthogy itt nemcsak szexuális orientációról, hanem nemi identitásról is szó van.

Advertisement

És visszatérve, a környező Pride-okra, persze ezt-azt érdemes ellesni, de mi szeretnénk a saját szempontjainkat megőrizni… Meg a rendezvénynek a politikai jellegét. Még akkor is, hogyha a mostani politikai-társadalmi kontextusban, a kapitalizmusban, azért vannak olyan társadalmi folyamatok, amik mellett nehéz ebben egyensúlyt találni, hogy mondjuk úgy adjunk teret cégeknek, hogy közben civilek meg LMBTQ emberek láthatóságát jobban megőrizzük. Ez egy folyamatos libikóka.

A reprezentativitásra nagy hangsúlyt igyekszünk fektetni. Ha megnézed bármilyen grafikai anyagunkat, soha nem látni olyat, amit esetleg környező országok Pride-jainál is, hogy két fehér fickó mondjuk csókolózik rajta. Mi ezeket igyekszünk kerülni. És ez mindig kihívás egyébként.

Advertisement

Pont most, bocs, hogy elkalandozom, de a másik projekt kapcsán is, amit a Szövetséggel viszünk, pont tegnap egy csomóan mondták nekem, hogy a plakátkampányban miért nem emberi arcok voltak láthatók, ahogy ők ott nem tudom mit csinálnak.

Mondtam nekik, hogy két probléma van. Egyrészt, hogy ez a csókolózó emberek nagyon sztereotip, máshogy meg azért nehéz ábrázolni valakinek a szexuális irányultságát - főleg úgy, hogy ne legyen tényleg állati sztereotip...

Advertisement

A másik meg az, hogy fehér középosztálybeli arcokkal reprezentáljunk egy egész közösséget, valószínűleg leszbikus és meleg emberekkel, az nagyon nem oké.

Ezért például ott is grafikai elemeket használtunk végül.

E: A szervezeten belül milyenek a nemi arányok?

D: Húha! 11-en vagyunk most: négyen vannak fiúk és heten csajok. Át kellett gondolnom…

Advertisement

E: Olyan tapasztalatotok van, hogy a munka ehhez képest eltérően oszlik meg, mármint nem az arányoknak megfelelően?

D: Nagyon szoktunk ezekre figyelni. Például, hogyha van egy diplomáciai esemény, és egy fő mehet, akkor törekszünk arra, hogy az az ember egy nő legyen. Ha kettő, akkor egy nő - egy férfi menjen. Meg sajtószóvivőknél is ragaszkodunk ahhoz, hogy egy férfi - egy nő legyen.

Advertisement

Tehát nem. Sőt, nagyon sokszor ezt kifele is kommunikáljuk.

Csapaton belül ezeknek a kezelésére jól felépített struktúráink vannak, ha esetleg ilyesmi van, átbeszéljük.

Advertisement

Inkább a partnerszervezetekkel meg külső együttműködések kapcsán tapasztalunk ebből néha problémákat, hogy más szervezetek nem így működnek, talán jobban beágyazódnak ebbe a patriarchális rendszerbe, ami van körülöttünk, és néha előfordul az, hogy ha egy férfi szervezőnk kommunikál valamit, azt inkább komolyan veszik, vagy, hogyha egy női szervezőnk megy oda, akkor kérik, hogy hadd beszéljenek a nem tudom kivel…

E: A Főnökkel!

D: Igen, a Főnökkel! Tehát hajlamosabbak mások nő szervezőket kicsit ilyen titkárnői szinten kezelni, egyszer-egyszer.

Advertisement

De ez a hierarchiában is néha látszik. Mi mindig hangsúlyozzuk, hogy ez egy hierarchia-mentes szervezet. Persze, a Szilvi meg van jelölve a Szivárvány Misszió Alapítvány elnökeként, de ugyanolyan döntési jogkörünk van - persze akkor, amikor nagycsoportos döntésekről van szó.

És olyan is sokszor előfordult, hogy valaki azt mondja, hogy ő az elnökkel akar beszélni. Hol van az elnökünk?! És akkor magyarázzuk, hogy nálunk ez nem így működik. Például engem hívnak fel telefonon, hogy a logónk rajta lehet-e ezen meg ezen, és akkor mindig mondom, hogy oké, majd visszaszólok este vagy holnap, merthogy ezeket a döntéseket mi csoportban hozzuk meg.

Advertisement

De egyébként erre, nekem az a tapasztalatom, hogy rátanulnak egy idő után azok a szervezetek, partnerek, akikkel kapcsolatban vagyunk… Csak az elején kommunikálni kell feléjük, hogy tökjó, hogy ezeket elmondod, meghallgatom, de azt ugye tudod, hogy én ezt majd még beviszem a csoportba, és egy-két nap múlva fogunk tudni reagálni.

E: És egyébként azt befolyásolja ez a fajta döntési folyamat, hogy az egyes szervezők személyisége mennyire nyilvánul meg a Pride-nak a milyenségében?

Advertisement

D: Nyilván nem minden egyes döntést hozunk meg nagycsoportban. Tehát például tipikusan nagycsoportos döntési folyamatok, amik ideológiai vagy elméleti kérdésekről szólnak, vagy azok a döntések, amik külső kommunikációval kapcsolatosak, vagy külső együttműködéssel. De amúgy persze mi is munkacsoportokban dolgozunk, és ott 3-4 fő dönt bizonyos kérdésekben. És csak hogyha bizonytalan vagy ha úgy ítéli meg, hogy ez nagycsoportos döntés, akkor visszük vissza.

Érdekes, hogy ahogy a szervezők is néha cserélődnek, újak jönnek, van, aki elmegy, mindig egy picit változik valamennyire a dinamikája ezeknek a döntéseknek.

Advertisement

De ezért is nagyon fontos az, és abban a folyamatban én még nem vettem részt, amikor a manifesztót megírta a csapat, merthogy az egy nagyon erős alapot ad, amiben már egyszer egy Pride szervezőgárda megegyezett, ami el lett fogadva.

És ami egyébként a Pride csoporthoz való tartozásnak a feltétele is, hogy az ember azzal egyetértsen. Persze ez nem azt jelenti, hogy a jövőben azt nem lehet bővíteni vagy nem lehet, revideálni, de most még úgy gondoljuk, hogy azt az ideológiát tükrözi, amit mi szeretnénk a munkánk során érvényesíteni.

Advertisement

Meg ehhez hozzá tartozik az is, hogy folyamatosan fejlődik a szervezeti kultúránk, például stratégia-fejlesztő folyamatokban veszünk részt, hétvégéken több napon, ráadásul több hétre lebontva… azért nagyon alaposan lefektetett alapokról indulunk.

E: Az már előfordult, hogy valaki csatlakozni akart, aztán elolvasta a manifesztót, és visszahőkölt? És, ha igen, akkor mik voltak a neuralgikus részek, amiket nehezen fogadtak el?

Advertisement

D: Hát… igen. A manifesztó nem egy könnyű olvasmány… Ráadásul nagyon trükkös, merthogy, én legalábbis, amit látok, az az, hogy sokszor előfordul, hogy az emberek azt elolvassák, és azt gondolják, hogy értik és egyetértenek vele, ami tökjó, csak nagyon más a manifesztót aztán gyakorlati kérdésekre alkalmazni.

Ezért van az, hogy bárki, aki csatlakozik hozzánk, képzésen is részt vesz, meg egyből kap egy mentort, aki segíti őt ezekben a folyamatokban, akihez bármikor fordulhat a kérdéseivel… Merthogy ez valamennyire egy tanulási folyamatnak a függvénye.

Advertisement

Az egyik része, ami nehéz, az az, hogy a szexizmussal hogyan fonódik össze a homofóbia és a transzfóbia. Akár a férfi szervezőinknek is, az egy hosszabb folyamat, amíg a saját privilégiumaikra ráébrednek. És az, hogy ezeknek a tudatában tudjanak lenni, akár egy meeting során is, hogy másoknak hogyan adjanak teret. Nagyon sokan először találkoznak ezekkel a tapasztalatokkal, merthogy a szocializációjukból adódóan azt gondolják, hogy az az aktivitás, amit ők mutatnak, az tökjó, meg azt nagyon értékeli a társadalom.

A Pride csapathoz tartozni - túl azon, hogy tényleg, ez egy nagyon biztonságos tér, nagyon jó közösség - egy nagyon nagy lehetőség a személyes fejlődésre meg egy önismereti folyamat is. Hogy ezeket, a szocializációnkból hozott szexizmust, néha rasszizmust, a belsővé tett homofóbiának, transzfóbiának a maradványait, hogyan tudjuk elhagyni. És, hogy egy viszonylag biztonságos térben hogyan tanulunk meg egymásnak visszajelzéseket adni erről.

Advertisement

Meg a feminizmus, az egy olyan sztori, hogy az ember, ez óriási közhely, a Mátrix, ilyen pirula-olyan pirula, de tényleg, hogyha az embernek egyszer rááll az agya, a szeme, a füle, akkor feminista tudattal élni Magyarországon, az a folyamatos diszkomfort állapota. És volt aki azt mondta, hogy gyerekek, látom, értem, asszem, hogy igaz is, ami a manifesztóban van, de én végig akarok nézni egy mit tudom én, egy Meg Ryan filmet ugyanúgy, mint azelőtt, érted?! És azt mondja, hogy akkor inkább hátra, és nem ezt választom.

E: Igen, ilyesmi eseteket a nőjogi aktivisták is szoktak mesélni...

Tudsz olyan LMBTQ szerveződésről, itt Pesten mondjuk, ami kifejezetten kritikus a ti aktivitásotokkal kapcsolatban? Nekik mik a szempontjaik, mit szeretnének?

Advertisement

D: Ez elég nehéz, mert a BP Pride fesztivál, meg főleg a felvonulás, a közösség egyik legláthatóbb eseménye. És egyrészt tökjó dolog, meg jó érzés, hogy ennyi ember számára ennyire fontos, és valóban igyekszünk azt érvényesíteni, hogy minél több ember számára elérhetőek legyenek a programok, minél több embernek a nézőpontja érvényesülni tudjon, sok embernek az igényeihez alkalmazkodjunk, de persze mindig kapunk kritikákat, amiket igyekszünk beépíteni, a beépíthető részét megszívlelni…

A két végpont talán az szokott lenni, amik egyébként nekünk is néha dilemma-helyzetek, hogy vannak olyan LMBTQ emberek, talán szervezetek is, akik azt mondják, hogy ez az egész lehetne sokkal bulisabb. Hogy minek a feminizmus, hogy a BP Pride-ban nőuralom van, a férfi szervezők meg vannak félemlítve… Ilyen is van… És szomorú, merthogy a nőgyűlölet meg szexizmus, ami van az egész társadalomban, nyilván az LMBTQ közösségben is ugyanúgy internalizálva van. A másik véglet meg az, hogy nem vagyunk a felvonulás kapcsán elég radikálisak. Hogy nagyon kommercializálódik. Persze, ez is megjelenik.

Advertisement

E: A közösség, akit tulajdonképpen képviseltek, őnekik milyen csatornákon építitek be a visszajelzéseiket? Milyen csatornákon tudnak egyáltalán ezek jönni?

D: Tradicionálisan a fesztiválfórumok hivatottak ezt a célt szolgálni. Idén egy nagyobb ilyen fesztiválfórumunk volt, egy kerekasztal-beszélgetésünk a fesztivált megelőzően, ahova tényleg eljött, ha jól emlékszem, ötven-hatvan résztvevő, és volt erről egy nagy beszélgetés, hogy mit lehetne, hogyan lehetne.

Advertisement

De azt igyekszünk kommunikálni, és eleve a programoknál is, a felhívásainkat úgy igyekszünk megírni, hogy az a lehető legtöbbmindenki számára nyitott legyen. És, hogy az embereknek fontos legyen az, hogy ők programokkal megjelenjenek a fesztiválon, és nyilván ezeket nem mi hozzuk létre. A feltételeket, a kereteket mi igyekszünk megteremteni, de az, hogy a fesztiválnak a tartalma mi lesz, hogy a programok maguk mik lesznek, az jórészt a közösségen, a vállalkozó kedvű embereken múlik.

De egyébként a facebook-tól elkezdve mindenhol rengeteg-rengeteg üzenetet kapunk a munkánkkal kapcsolatban, ezeknek mindig örülünk és megszívleljük őket.

Advertisement

E: Az utolsó kérdés, és aztán elengedlek: amikor épp nem a felvonulással foglalkoztok, akkor vannak olyan témák a láthatóságon kívül, amik még foglalkoztatnak titeket az LMBTQ közösség problémái kapcsán?

D: Igen, most ebben is van egy új irány vagy irányváltás… Valószínűleg a kettő tökjól megfér egymás mellett és mind a kettő fontos, de a felvonulásnál mostanában eléggé a mobilizáció volt a jellemző, hogy minél több ember jöjjön el. És most kifejezett irány, hogy közösségszervezésre jobban rámenjünk, a bázisépítésre. Az idei mottóval, 20 esztendőnk hatalom!, is ezt próbáltuk hangsúlyozni, hogy nagyon fontos az, hogy tényleg minél több közösség be legyen vonva, hogy az emberek olyan projekteket valósítsanak meg, amik számukra nagyon fontosak.

Advertisement

Hogy a közösség önszerveződni tudjon. Mert ez igazából hosszú távon így fog működni. Mert lehet egyszer-egyszer látható eseményeket létrehozni, ami nagyon fontos, meg sok embert megmozgat, nagyon jó visszajelzéseket kapunk, tényleg sokat jelent, főleg olyan LMBTQ embereknek, akik ezt a közösséghez tartozást még nem tapasztalták meg, de hosszú távon nagyon fontos, hogy a közösség mutasson egyfajta aktivitást, hogy az önszerveződésükről szóljon ez.

Ezért a jelenlétünket is próbáljuk év közben is jobban elosztani, jobban kitágítani. Az SZMA alapvetően azzal a céllal létrejövő szervezet volt, hogy a nyári felvonulást meg fesztivált megszervezze. Ehhez képest már elég sokat bővült - az előbújásnapi programokkal, a késő őszi - kora téli filmfesztivállal, az egyéb nyári fesztiválokon való részvétellel. Több pályázatunk is van ezzel kapcsolatban, hogy ezt tovább tudjuk fejleszteni.

Advertisement

a képek forrásai: [x], [x]

Share This Story

Get our newsletter