A közepébe csapok: megesik, hogy az embernek kifejezetten intenzív öngyűlölő gondolatai támadnak. Sok és könyörtelen öngyűlölő gondolat. Azt figyeltem meg, hogy ezzel a "lányok és fiatal nők" nevű demográfiai csoportban nem vagyok egyedül, sőt, még azt is megfigyeltem, hogy ezeknek az öngyűlölő gondolatoknak elég nagy része konkrétan belsővé tett nőgyűlölet, és konkrétan a testem ellen irányul. Ezt mondjuk már önmagában is rettentő meredek leírni, viszont kikerülhetetlen.

Anélkül, hogy benne ragadnék annak a részleteiben, hogy ez mi mindenből fakad, azért egy lehetséges okot kiemelek: van az a processz, amiben nők egyrészt folyamatosan egy idealizált, megugorhatatlan szintre helyezett nőképpel vannak összevetve, másrészt szakadatlanul monitorozzák saját testüket, hogy épp megfelelnek-e ennek a lehetetlenség elváráshalmaznak, vagy sem.

No, ez egyike a legönpusztítóbb dolgoknak, amik életvitelszerűen csinálhatók, és nem lehet elég gyorsan leszokni róla.

Ahhoz, hogy le lehessen állni erről, egy eszközt tudok: valami olyannal kötöm le magam, ami segít abban, hogy arra összpontosítsak, amit élvezek a testemmel kapcsolatban, és ami közben ténylegesen jelen tudok lenni a saját életemben, és meg tudom élni a testemből fakadó érzéseimet, ahelyett, hogy külső szemlélőként méricskélném magamat.

Egy sor dolgot lehet csinálni, ami ki tud rántani az ön-monitorozásból, olvasás, forró fürdők... gondolom, van, akinek egy jó mozi vagy koncert is meghozza ezt a hatást, én legintenzívebben sportolás közben tudom előállítani. Például bringázással, de az a váratlan csúcsszuperség, hogy a jóga egyedi anti-ön-monitorozó formulájával még a biciklizést is tromfolja.

Advertisement

Namost, amikor azt írom, hogy jóga, akkor egészen pontosan a Hatha jógára gondolok, és arra a gyakorlásra, amit egy nem-túlzsúfolt stúdióban, egy kiváló jógaoktatóval lehet véghezvinni, a totál kezdő szintről. (A jógaoktató megfelelő hozzáállása nélkül a jógázás olyan lenne, mint amilyenek azok a tornatermi erősítések voltak, amiket tizenévesen erőből utáltam, és amitől leginkább csak feszengeni lehet. Ha valaki nem fog ki egy olyan jógaanárt, aki képes megteremteni a biztonságos és kényelmes gyakorlás légkörét, akkor ajánlatos tovább keresgélni!)

Továbbá, ha a kardiózás hiányzik a boldogságodhoz, azt sajnos nem fogja tudni pótolni, és nem, beiratkozáskor azt sem ígérték meg, hogy olyan gyönyörű leszek tőle, mint egy tőzegláprét, viszont állítólag jót tesz az ízületeknek!! (Jellemzően ez az a pont, ahol elképzelem magamat hetven évesen, jógázva. Csak fokozza a kísértést, hogy tényleg vannak olyanok, akik a bőven nyugdíjas ligában nyomulnak, és, ha jól értem, nem ironikusan, hanem teljesen komolyból.)

Advertisement

Egyéb területek, ahol a jógaóra jobban teljesít:

Vidámság.

Igen, így, mögötte egy ponttal, tisztára olyan, mintha egy poszt-valamilyen propagandaszöveget írnék, de tényleg van vidámság. Nekem például attól, amikor a jógaoktató közli velünk fölfelé meredezés közben azt az utánozhatatlanul cuki ötletét, hogy jó lenne, ha még egy picit igyekeznénk közelíteni a köldökünket a homlokunkhoz. Szívesen közelítem, persze, de akkor már miért nem inkább a János-hegyi kilátóhoz?

Advertisement

A másik, amikor nehéz visszatartanom a felbugyborékoló nevetést, az az a pár eset, amikor végre egész nettül sikerül kivitelezni egy közepesen (najó, nem túl) bonyolult pózt. Fél pár lábam nyújtva, másik fél az ellentétes oldali csípőcsontomon, kezem a fejem felett. Egy fa vagyok, aminek a lombját fújja a szél. Egész eddigi életutam efelé vezetett, most már látom.

Egyensúly.

Váratlannak nem merném mondani, de a jógázás, mivel teli van egyensúlyozós gyakorlatokkal, fejleszti az egyensúlyérzéket, és ezzel párhuzamosan elvileg mentálisan is valami hasonló zajlik. Abban nem vagyok biztos, hogy utóbbinak mi a mechanizmusa, mindenesetre az egyértelmű, hogy a poszt-jóga testemben lelkileg is sokkal stabilabb vagyok, mint a nyolc munkaóra utániban vagy a reggel felébredőben.

Advertisement

A másik, ami elősegíti az egyensúlyozás csúcsra járatását, az az, hogy a jógában vannak erősítő meg nyújtó gyakorlatok is, sőt, egy csomó testhelyzet egyszerre csináltatja mindkettőt. Amiből az következik, hogy olyanokat fogsz tudni kivitelezni a testrészeiddel, amit azelőtt nem (sőt, eszedbe se jutott volna megpróbálni). És lehet, hogy az ember elsőre nem érzi át a jelentőségét annak, hogy miért is fontos hosszan tartani egy pózt, amiben úgy kell tenned, "mintha a bal kezedet meg a jobb lábadat két ellentétes irányból húznák", de idővel nyilvánvalóvá válik már fel sem merülnek ezek a kérdések.

Elmélyülés.

El van mondva, rögtön a jógaóra legelején, és minden alkalommal, hogy magadra figyelj. Arra, hogy te mit hogyan csinálsz. (Tehát még véletlenül se arra, hogy a szemben lévő srác egy laza sortban gyakorol, a három matraccal odébb lévő csaj olyan precizitással mozog, mintha már végleg átlényegült volna, az utcáról meg néha hirtelen fékhangok szűrődnek be.)

Advertisement

A meglepő az, hogy ezt nem is olyan nehéz teljesíteni, és egészen be lehet szűkülni, mármint a jó értelemben, amikor a zavaró dolgok kizárását éred el. Vagy te, és van a gyakorlat, amit épp abban a pillanatban csinálsz, és minden más alól felmentést kapsz. Lehet izzadni, erőlködni, idétlennek kinézni, igazából még menstruálni is lehet (közismert, hogy a havi vérzés az a pár nap a nők életében, amikor a legizgalmasabb és legextrémebb sportolások közepette találják magukat, ráadásul rendre világos színű stretch nadrágban). A jó az, hogy jógaórán mindezek közben nem kell megpróbálni úgy tenni, mintha ilyesmik veled nem történnének.

Ja, és persze az egész meditálós téma alfája és ómegája a légzésfigyelés. Hogy hosszasan, mindenféle testhelyzetbe "belelélegzed" magad, vagyis a legkülönbözőbb tartásokban is folytatsz valamit, ami egyrészt ad egy állandósult ritmust, másrészt megváltoztatja azokat az elemi fizikai szinten megélhető érzéseket, amiket tapasztalsz.

Advertisement

A jógaórák általában rövid relaxációval zárulnak, és a jógázás+relaxáció kombótól időnként felszakad pár érzés. Azt olyankor hagyni kell. Az a technika, hogy az ember "mint egy felhőt", engedi a gondolatait jönni és menni, vagyis elfogadja tényként, hogy léteznek olyanok is, amik nyomasztóak vagy ijesztőek, de nem tekint rájuk úgy, mint amik bebetonozott sorscsapások, egy elég jól működő eszköz ahhoz, hogy meg lehessen kerülni a ráfeszülést.

Érzések és kontroll.

Ami még ennél is fontosabb, hogy újra és újra, minden órán elhangzik, hogy csakis olyan dolgokat csinálj, ami jól esik, ne okozz magadnak fájdalmat, és figyelj a sérüléseidre, ha vannak. Ugyanakkor, amikor komplikáltabb feladatok jönnek, akkor a jó jógaoktató sosem mulasztja el megszüntetni a teljesítménykényszer nyomását, és tudatosítja, hogy ez csak egy játék, és nem baj, ha nem elsőre sikerül valami, hogy van tere a kísérletezésnek, meg néha szabad kívül lenni a komfort-zónán is.

Advertisement

Utóbbi egyébként azért is extrahasznos, mert amikor akut módon elborítják az agyamat az önbántó gondolataim, olyankor úgy tudom ezeket a késztetéseket levezetni, hogy igaziból egyáltalán nem teszek kárt magamban.

Ezen kívül már önmagában az is csúcs, amikor szembenézek a felemelt hasammal, és figyelem, ahogyan mozog, amikor ki/be lélegzem a hátamon fekve, vagy amikor hason fekve érzem, hogy milyen tempója van a szívverésemnek.

Advertisement

*

Jógázás közben kifejezetten bíztatnak arra, hogy vedd észre, hogy az, hogy eltöltesz pár percet valaminek a gyakorlásával, hogy változtatja meg a tested állapotát, és, hogy mennyire közvetlenül tudod befolyásolni, hogy mit érzel benne.

Advertisement

Tulajdonképpen ez is egy olyan helyzet, ami arról szól, hogy magadra figyelsz. Csak épp egy elérhetetlen és létidegen vágykép hajszolása meg a szükségszerű kudarc helyett itt azt kaphatod, hogy olyan érzéseket meg erőfeszítéseket hozol ki magadból, amik elégedettséggel és sikerélménnyel töltenek el, és átéled, hogy mi az, amit neked magadnak képes adni a saját tested, amikor végre nem a külső igényeknek való megfeleléssel meg mások kiszolgálásával vagy elfoglalva.